Hallottad már a kifejezést: PATCHWORK CSALÁD?
Szerintem nem hangzik túl jól, de mégis kifejezi azt a ma már egyre gyakoribb jelenséget, amikor a két szülő, egy vagy több gyermekkel egy olyan következő kapcsolat felé nyit, ahol szintén gyerekek érkeznek az új párral a kapcsolatba. Igen, előbb a kapcsolatba, aztán lehet elgondolkodni azon, hogy ebből hogyan lehet egy működő családot "szerkeszteni".
Hamis illúzió: Ha gyermekes, elvált szülő vagy, Te neveled a gyereket - esetleg nem is egyet - jobb, ha azonnal lemondasz egy új párkapcsolatról, családalapításra meg már ne is gondolj!
Gyakran hallom ezt a mondatot, zavaró lemondás. Ez után gyakran marad az a negatív szemüveg, aminek szűrőjén keresztül csak azok az élmények lesznek láthatók, amik az elutasítást, a lemondást és végül a szülői szerep "megkövülését", a "nő", a "férfi" szerepek feladását hozza magával. Mintha az a gyerek, vagy éppen a környezet, vagy valami láthatatlan belső erő hajtana, hogy meghozd ezt az áldozatot! Senki sem kéri. A gyerekek sem kérik. Sőt!
Ennek a negatív érzelmi spirálnak egyik lehetséges következménye minden kamasz és fiatal felnőtt rémálma, amikor a szülő érzelmileg "rácuppan" bontakozó gyermekére, mint szeme egyetlen fényére, KIZÁRÓLAG rá fókuszál. Előfordulhat, hogy - bár lennének egyéb családon kívüli kapcsolatai, barátai, munkahelyi társaságai - a szülőnek, de ő gyermeke - őáltala vélelmezett - igényeire hivatkozva nem nyit mások felé, viszont erős köteléket tart fenn a gyermekével; mindenről beszámoltatja, döntéseit aktívan igyekszik befolyásolni, esetleg bontakozó párkapcsolatában is aktívan ad, gyakran oda nem illő tanácsot. A legrosszabb, amikor a szülő annyira elárasztja a gyermeket, hogy szinte egy "párkapcsolat-helyettesítőt" lát benne. Hogy értsd, ez hogy néz ki: együtt és kizárólag együtt végzik a napi rutin dolgokat, egymás személyes terében oda-vissza kölcsönösen közlekednek, ki-be járnak, együtt mennek szórakozni, együtt töltik a szabadidő minden pillanatát, és amikor megjelenik egy potenciális, korban a gyermekhez illő partner, óriási vihar keletkezik a kapcsolatban és mindenáron - hol durvább, hol finomabb technikákkal - a szülő igyekszik kitolni a kapcsolatból a betolakodót...
Ugye, NEM!
Hagyományok és értékek összecsiszolódása nem megy konfliktus nélkül
Két ember, mindegy, hogy hol, hogyan és miért találkozik, ha közös ügyük akad, össze kell, hogy csiszolódjanak! Enélkül egyetlen kapcsolatban sem megy...
Éppen ezért, akár gyerekkel, akár anélkül kezdesz egy új kapcsolatot alakítani, hozod magaddal az addigi életed minden tapasztalatát, hagyományát, szokásait. Tele vagyunk mintákkal, "Én így szoktam...", "Mi így szoktuk..." dolgokkal.
Mivel gyermeknevelés rendszer nélkül ritkán kivitelezhető, biztosak lehetünk benne, hogy a saját rendszerünk és a másik fél addigi életéből hozott rendszer sok-sok elemét egymáshoz kell illeszteni. Lesznek elemek, melyekről le kell mondani, lesznek olyanok, amiket érdemes lesz megtanulnunk a másik csapattól és lesznek olyanok, ahol közösen alakítunk ki valami új és működő egészet.
Akkor van könnyebb dolgunk, ha a mi értékeink, szokásaink, szeretett vagy éppen került tevékenységeink nagyjából lefedik egymást, talán kevesebb "egyeztetni valóra" számíthatunk.
Minden kezdés, újrakezdés, minden ÚJ kritikus periódust jelent a benne résztvevők számára!
A részben ismerős, részben ismeretlen új világ, új családi rend, kialakuló új kapcsolatrendszer biztosan szorongásokkal és ezer kérdéssel jár. Mindenkit érzékenyen érint a változás, különösen akkor kell figyelni a résztvevőkre, különösen a gyerekekre, és a kamaszokra! Számukra talán a legkritikusabb a családi kapcsolatok ilyen intenzív változása, hiszen ez hozzáadódik a felnőtté válás nehézségeihez.
Nézzünk a helyzet "Hogyan?"-ját!
Röviden: hangolódj rá és figyelj, beszélgess, képviseld a saját és a másik érdekét is, keress kompromisszumot és támogasd a közös részvételt a családi döntésekben!
Érzékeny odafordulás kell és sok energia a figyelemhez
Érzékeny időszak, hiszen változik minden. Az egyik legfőbb jó, amit magunkkal és a családunkkal tehetünk, az, hogy figyelünk. Figyeljük a saját érzéseinket, reakcióinkat egy-egy helyzetben és figyeljük a többieket is. Az érzelmi reakciókra kell figyelni és persze a cselekedetekre.
Beszélni! Beszélni! Beszélgetni! Kérdezni!
A következő legfontosabb, hogy ha már látok valamit a másikon, vagy éppen tapasztalok valamit magamon, ne a feltételezéseimre reagáljak. Ha lehet, akkor a "Látom, hogy biztosan unod ezt az egészet!" "Ki nem állhatsz velünk lenni!" "Te csak fancsali képet tudsz vágni mindenhez!" - feltételezések helyett inkább kérdezzünk: "Hogy érezted maga? Mit szeretnél? Hogy lehet ezt úgy megoldani, hogy mindenki számára jó legyen? Én úgy érzem, hogy... Szerintem..., Szeretném, ha..."
Ami nagyon sok türelmet és kitartást igényel, hogy én magam legyek képes az érzéseimről beszélni és hagyjam, inspiráljam a többieket is arra, hogy ezt tegyék. Nyugi! Jó hír, hogy a jó példa kellő kitartás mellett bizony ragadós!
Kompromisszum a lelke, méghozzá úgy, hogy mindkét fél aktívan részt vesz a döntésben...
Mindenki tudja, hogy kompromisszumot érdemes kötni. De hogyan? Tapintat, nyitottság, érdeklődés a másik iránt, egyeztetés. Ezek a kulcsai egy jó kompromisszumnak. Jó, ha tudom, mit szeretnék és persze, hogy miért. Jó tudni, hogy a másik mit szeretne és miért. Jó törekedni egymás megértésére és persze jöhet a közös ötletelés arról, hogy mit találjunk ki közösen. Aztán ezek az ötletek is megvitathatók, előnyök, hátrányok, vágyak... A végén legyen mindenkinek egy kis igaza a megoldásban...
Ki kinek a kije? Anyám? Apám? Tesóm?
Nem feltétlenül. Mindenki az, aki. Apám felesége, apám feleségének a gyerekei. Teljesen elfogadható. Minél idősebb egy gyermek, annál nehezebben viseli, ha az újonnan családba érkező szülő a vérszerinti szülő szerepét kívánja betölteni, esetleg még a megszólítást is elvárja. Inkább alakuljon ez magától! A néven szólítás éppen megfelelő.
Érzékenyen kell bánni a láthatások lehetőségével is. Nagy elfogadás szükséges, különösen, ha az elvált szülőfél nem éppen a család közös értékeit követi, esetleg annak ellentmondón viselkedik és erre bátorítja a gyermeket is. Nincs és nem is lehet más megoldás, mint erről is beszélgetni a gyerekkel, őszintén beszélgetni.
A mai bejegyzésbe ennyi fért. Írd meg kérdésedet és a legjobb tudásom szerint igyekszem válaszolni rá!
Sok sikert kívánok az új családi rend kialakításához!
Ha segítség kellene, csak kattints ide!
