"..., miért? Ciki?!""Ciki.""Meg nem is ciki."
Szülői panaszok érkeznek sorra, a gyerek nem tűri, hogy nyilvános helyen megpuszilja az anyu vagy az apu, vagy éppen a nagyi, mert neki az ciki!
"Hát eddig nem voltam ciki? Most, hirtelen?"
MOST bizony, a kamaszkor hajnalán és már nem is olyan hirtelen.
A szülői szeretetből kifelé kacsintgató kamaszodó gyermek számára a saját korosztálya és azok véleménye kerül a fontossági sorrend előkelő helyére.
Majdnem mindent felülírva.
Az addig működő bájos, kedves, megszokott, kialakított közös családi intim rutinok - ugye a pusziszkodás is ilyen - egyre kevésbé működnek. Mert már nagyfiú, nagylány...
Keresi a helyét a felnőtt és a gyermeki világ között. Olykor még a bújós kisfiú és kislány, bekéretőzik a szülői ágyba, csak egy kicsit, vagy hirtelen ölelgetésbe kezd a konyhában, vagy éppen "szómenése" kerekedik és csak csacsog és csacsog minden, a felnőtt fül számára olykor ijesztő és nehezen érthető mai dolgokról.
Máskor meg undok, kiállhatatlan, durva, indokolatlanul agresszív, negatív és kritikus és intrikus. Semmi sem jó neki. Ilyenkor közli, hogy minden csupa ciki, amit a szülő művel. Minden, de minden ciki és kész. Miért? Leginkább, mert "Csak!"...
És ez így van jól.
Mit kell és lehet kezdeni ezzel az időszakkal?
Az okosok azt mondják, leginkább túl kell élni! Szülőként kitartani, amikor fogékony rá, beszélgetni vele az élet dolgairól. Amikor a veszekedős időszak jön, kitartóan erősíteni, hogy csak az a kamasz mer beszólni a saját szülőjének, amelyik elég teherbírónak érzékeli a kapcsolatukat ahhoz, hogy tudja, ha sértő is, amit mond, a szülői szeretet attól még nem vész el, tehát ebben a szülő-gyerek kapcsolatban - megfelelő határokon belül - szabadon lehet próbálgatni az önállósodás és leválás csetléseit és botlásait.
