2013. jún. 21.

Így nevelj élhetetlen huszonévest - inverz gyermeknevelési gyorstalpaló

Rögtön a közepébe...


  1. Soha, de soha be ne vond a házimunkába!
  2. Ne is mond el neki, de leginkább soha ki ne mutasd az ebbéli fáradtságod, el ne meséld neki, hogy Te dolgozol, ez mit jelent és hogy a házimunka mindezen felül jön!
  3. Ne vond be a családi pénzügyekbe! Nem kell ismernie olyan fogalmakat, mint a számla, a közüzemi díj, a banki befizetés, átutalás, villanyóra-leolvasás, stb.
  4. Mindig adj éppen annyi zsebpénzt, amennyit ő maga kíván Tőled! Csak add és ne kérdezd, mire kell...
  5. Ellenőrizz szinte mindent, amit csak bírsz! Kezd az ovis cuccainál, aztán jöhet a tornazsák és persze az iskolatáska bepakolása még középsuliban is. Ha fősulira menne, kizárólag Te pakold el a ruháit, ételeit az utazótáskába! ...így biztosan nem történhet semmi baj.
  6. Ne bízd meg házimunkával, mert még túl kicsi, mert fiú/lány, mert még kicsi, vagy mert tanulnia kell! Intézd magad, hogy hadd pihenjen!
  7. Az utolsót mindig kövesse még egy esély! Minden területen legyen még egy esély, fontos, hogy a felelősségre vonás és a szankció rendszeresen elmaradjon!
  8. Neki csak léteznie kelljen a Te örömödre, majd Te mindent elvégzel, amit kell, helyette is figyelsz, felelősséget vállalsz, mindent elvégzel.
  9. Erősítsd benne, hogy ő még gyerek, neki jó itthon, itthon a helye, maradjon csak itt, maradjon csak itt melletted, biztonságban!
  10. Tudatosítsd benne, hogy a munka csak a felnőtteknek való, ő még gyerek, semmit sem kell csinálnia, legfőképp nem kell munkát vállalnia.
  11. Vegye természetesnek, hogy a hűtőszekrény tartalma egyszerűen létezik, a tiszta ruhák és a tiszta lakás pedig az élet természetes, magától érthető része.
  12. Csak gyönyörködj benne!
  13. Ha lenne olykor egy-egy önálló szárnypróbálgatása, azonnal tisztázd vele, hogy ő még gyerek, a Te gyereked, mindent megteszel érte, neki csak az a dolga, hogy tanuljon, ott legyen veled és kész. Ha mégis makacskodna holmi barátok, bulik, szerelmek után ácsingózva, legjobb, ha azonnal igen erős lelkiismeret-furdalást keltesz benne azzal, hogy jó hangosan elmondod, Te mindent megteszel érte, igazán hálás lehet.
  14. Kapcsolatot csak azokkal tarthat, akiket Te kijelölsz számára.
  15. Semmi sport, mert az megerőltető és annyira kegyetlenek az edzők!
  16. Csak semmi spontaneitás, mindent pont úgy, ahogy Te szervezed Neki!
Kérdés: 
Felelősséggel gondolsz-e arra az időre, amikor Te már nem leszel, és neki boldogulnia kell?!



2013. jún. 13.

Magzat-gyász

Egy korábbi Facebook bejegyzésem után született ez a blogbejegyzés. Majdnem ugyanaz, de mégsem. Már megint egy igen kényes, tabunak számító téma: a halál. De ennél is megrázóbb, a magzati halál, a még meg sem született gyermek halálát követő gyász.

A eredeti FB bejegyzés: Az elhalt magzatjukat, csecsemőjüket gyászoló szülőkről eszembe jutott egy majd 12-13 éves emlékem. Pályakezdő, rettenetesen lelkes - a mai állapotomnál is lelkesebb - ifjú pszichológusként dolgoztam az akkori Berzsenyi Tanárképző Főiskolán és egyik óra után lelkes - lelketlen - fiatal hallgatók leptek el és kértek meg arra, hogy egy filmet nézzek már meg velük és mondjam el a véleményemet. Egy filmet?! Miért ne! Természetesen.
Óriási előadó terem, pulpitus, ahol egy - talán katolikus - pappal és még néhány, nálam jóval idősebb szakértővel ültem egy vonalban. Már ez elég vészjósló volt.
...aztán jött az itt hivatkozott film. Dokumentumfilm egy fiatal párról, akik elhalt magzatjukat szerették volna tisztességgel - ahogy nem szokás ennyi idős magzattal tenni - eltemetni.
Ott szembesültem a film tartalmával és sok-sok árgus szemmel, ami rám szegeződött, vajon én mit fogok mondani? Ilyen típusú toleranciáért sosem kellett a szomszédba mennem, viszont a látottak és hallottak erősen belém égtek.
Az első alkalom volt, hogy szégyenkeztem a szakmám egy képviselőjének kijelentése miatt és igyekeztem - ott, a kérdéseket hallva - menteni a menthetőt. Ha megnézed ezt a filmet, biztosan felszisszensz azon a ponton, ahol én mélységes szégyent és felháborodottságot éreztem egyszerre. Ezt azóta is tartom...
 Gyászolni pedig kell! Abban a pillanatban, hogy a fogantatás tudatossá válik - kiderül, elindulnak azok a fantáziák, amik a születendő gyermek köré szerveződnek. Ha várják, tervezik a babát, talán előbb is...
Pszichikai teremtésről van szó, még a biológiai fejlődésnek követnie kell a lélek képzelőerejét, ezzel együtt a gyermek képe egyre jobban kirajzolódik, hozzá egyre bensőségesebb, egyre finomabban hangolt viszony kezdi fűzni a várandós anyát.
...és jó lenne, ha nem hagynánk ki ebből a sorból az apákat, a testvéreket, nagyszülőket sem!
Ez a fajta teremtés valami egészen belső folyamat. Amint megosztásra kerülnek ezek a fantáziák, máris közös alkotássá válik. Éppen ezért a magzat elvesztése is közös ügy, közös gyász kell, kellene, hogy legyen.
A gyász velejárója viszont adott esetben a temetés, ami a lezárás, a halál tényével való könyörtelen szembesülés, a megfordíthatatlan vége az élet egy fejezetének. Szükség van rá, ahogy az azt követő lehangolt, fájdalmakkal átszőtt időszakra, aminek a végén - ha minden jól megy - megjelenik a remény, az új élet, új életfejezet reménye.

Nyitott szívvel és kellő kritikával nézd ezt a filmet!
Még néhány gondolat a magzat elvesztésének gyászáról...

Kitolódik a várandósság ideje. Egyre többen vállalják, hogy harmincas éveikben alapítanak családot, sőt, gyakran szinte "nagyszülői korra", a negyvenes évek elejére kerül ez a döntés. Ezer oka lehet ennek, nem mennék bele, szociológusok, az orvostudomány és sok-sok társtudomány kutatja a jelenséget. 

Egy biztos, menedzser potenciális szülők sokasága, a szegénység rémétől rettegő középosztálybeliek várnak és várakoznak a gyermekáldásra. Az eredmény vegyes. Hol siker első vágyra, hol hosszú és megalázó próbálkozások sorozatán keresztül indul a harc a gyermekért. 
Sikertelenségek sora következhet. 

Akár spontán vetélések, akár a fogantatás nehézsége is kerül a párkapcsolat középpontjába, óriási krízis, amin a pár átmegy.  Vetéléseket követően sorozatos veszteséghelyzetek lépnek egymás nyomába, fájdalom és megpróbáltatás. 

Kevés kapcsolat éli túl ezt az időszakot!











2013. jún. 6.

Enyém - Tiéd hogy lesz a Miénk? - a patchwork családok idejét éljük

Hallottad már a kifejezést: PATCHWORK CSALÁD? 
Szerintem nem hangzik túl jól, de mégis kifejezi azt a ma már egyre gyakoribb jelenséget, amikor a két szülő, egy vagy több gyermekkel egy olyan következő kapcsolat felé nyit, ahol szintén gyerekek érkeznek az új párral a kapcsolatba. Igen, előbb a kapcsolatba, aztán lehet elgondolkodni azon, hogy ebből hogyan lehet egy működő családot "szerkeszteni".

Hamis illúzió: Ha gyermekes, elvált szülő vagy, Te neveled a gyereket - esetleg nem is egyet - jobb, ha azonnal lemondasz egy új párkapcsolatról, családalapításra meg már ne is gondolj!
Gyakran hallom ezt a mondatot, zavaró lemondás. Ez után gyakran marad az a negatív szemüveg, aminek szűrőjén keresztül csak azok az élmények lesznek láthatók, amik az elutasítást, a lemondást és végül a szülői szerep "megkövülését", a "nő", a "férfi" szerepek feladását hozza magával. Mintha az a gyerek, vagy éppen a környezet, vagy valami láthatatlan belső erő hajtana, hogy meghozd ezt az áldozatot! Senki sem kéri. A gyerekek sem kérik. Sőt!
Ennek a negatív érzelmi spirálnak egyik lehetséges következménye minden kamasz és fiatal felnőtt rémálma, amikor a szülő érzelmileg "rácuppan" bontakozó gyermekére, mint szeme egyetlen fényére, KIZÁRÓLAG rá fókuszál. Előfordulhat, hogy - bár lennének egyéb családon kívüli kapcsolatai, barátai, munkahelyi társaságai - a szülőnek, de ő gyermeke - őáltala vélelmezett - igényeire hivatkozva nem nyit mások felé, viszont erős köteléket tart fenn a gyermekével; mindenről beszámoltatja, döntéseit aktívan igyekszik befolyásolni, esetleg bontakozó párkapcsolatában is aktívan ad, gyakran oda nem illő tanácsot. A legrosszabb, amikor a szülő annyira elárasztja a gyermeket, hogy szinte egy "párkapcsolat-helyettesítőt" lát benne. Hogy értsd, ez hogy néz ki: együtt és kizárólag együtt végzik a napi rutin dolgokat, egymás személyes terében oda-vissza kölcsönösen közlekednek, ki-be járnak, együtt mennek szórakozni, együtt töltik a szabadidő minden pillanatát, és amikor megjelenik egy potenciális, korban a gyermekhez illő partner, óriási vihar keletkezik a kapcsolatban és mindenáron - hol durvább, hol finomabb technikákkal - a szülő igyekszik kitolni a kapcsolatból a betolakodót...
Ugye, NEM!
 
Hagyományok és értékek összecsiszolódása nem megy konfliktus nélkül
Két ember, mindegy, hogy hol, hogyan és miért találkozik, ha közös ügyük akad, össze kell, hogy csiszolódjanak! Enélkül egyetlen kapcsolatban sem megy...
Éppen ezért, akár gyerekkel, akár anélkül kezdesz egy új kapcsolatot alakítani, hozod magaddal az addigi életed minden tapasztalatát, hagyományát, szokásait. Tele vagyunk mintákkal, "Én így szoktam...", "Mi így szoktuk..." dolgokkal. 
Mivel gyermeknevelés rendszer nélkül ritkán kivitelezhető, biztosak lehetünk benne, hogy a saját rendszerünk és a másik fél addigi életéből hozott rendszer sok-sok elemét egymáshoz kell illeszteni. Lesznek elemek, melyekről le kell mondani, lesznek olyanok, amiket érdemes lesz megtanulnunk a másik csapattól és lesznek olyanok, ahol közösen alakítunk ki valami új és működő egészet.
Akkor van könnyebb dolgunk, ha a mi értékeink, szokásaink, szeretett vagy éppen került tevékenységeink nagyjából lefedik egymást, talán kevesebb "egyeztetni valóra" számíthatunk. 
 
Minden kezdés, újrakezdés, minden ÚJ  kritikus periódust jelent a benne résztvevők számára!
A részben ismerős, részben ismeretlen új világ, új családi rend, kialakuló új kapcsolatrendszer biztosan szorongásokkal és ezer kérdéssel jár. Mindenkit érzékenyen érint a változás, különösen akkor kell figyelni a résztvevőkre, különösen a gyerekekre, és a kamaszokra! Számukra talán a legkritikusabb a családi kapcsolatok ilyen intenzív változása, hiszen ez hozzáadódik a felnőtté válás nehézségeihez.

Nézzünk a helyzet "Hogyan?"-ját!
Röviden: hangolódj rá és figyelj, beszélgess, képviseld a saját és a másik érdekét is, keress kompromisszumot és támogasd a közös részvételt a családi döntésekben!

Érzékeny odafordulás kell és sok energia a figyelemhez
Érzékeny időszak, hiszen változik minden. Az egyik legfőbb jó, amit magunkkal és a családunkkal tehetünk, az, hogy figyelünk. Figyeljük a saját érzéseinket, reakcióinkat egy-egy helyzetben és figyeljük a többieket is. Az érzelmi reakciókra kell figyelni és persze a cselekedetekre.

Beszélni! Beszélni! Beszélgetni! Kérdezni!
A következő legfontosabb,  hogy ha már látok valamit a másikon, vagy éppen tapasztalok valamit magamon, ne a feltételezéseimre reagáljak. Ha lehet, akkor a "Látom, hogy biztosan unod ezt az egészet!" "Ki nem állhatsz velünk lenni!" "Te csak fancsali képet tudsz vágni mindenhez!" - feltételezések helyett inkább kérdezzünk: "Hogy érezted maga? Mit szeretnél? Hogy lehet ezt úgy megoldani, hogy mindenki számára jó legyen? Én úgy érzem, hogy... Szerintem..., Szeretném, ha..."
Ami nagyon sok türelmet és kitartást igényel, hogy én magam legyek képes az érzéseimről beszélni és hagyjam, inspiráljam a többieket is arra, hogy ezt tegyék. Nyugi! Jó hír, hogy a jó példa kellő kitartás mellett bizony ragadós!

Kompromisszum a lelke, méghozzá úgy, hogy mindkét fél aktívan részt vesz a döntésben...
Mindenki tudja, hogy kompromisszumot érdemes kötni. De hogyan? Tapintat, nyitottság, érdeklődés a másik iránt, egyeztetés. Ezek a kulcsai egy jó kompromisszumnak. Jó, ha tudom, mit szeretnék és persze, hogy miért. Jó tudni, hogy a másik mit szeretne és miért. Jó törekedni egymás megértésére és persze jöhet a közös ötletelés arról, hogy mit találjunk ki közösen. Aztán ezek az ötletek is megvitathatók, előnyök, hátrányok, vágyak... A végén legyen mindenkinek egy kis igaza a megoldásban...

Ki kinek a kije? Anyám? Apám? Tesóm?
Nem feltétlenül. Mindenki az, aki. Apám felesége, apám feleségének a gyerekei. Teljesen elfogadható. Minél idősebb egy gyermek, annál nehezebben viseli, ha az újonnan családba érkező szülő a vérszerinti szülő szerepét kívánja betölteni, esetleg még a megszólítást is elvárja. Inkább alakuljon ez magától! A néven szólítás éppen megfelelő. 
Érzékenyen kell bánni a láthatások lehetőségével is. Nagy elfogadás szükséges, különösen, ha az elvált szülőfél nem éppen a család közös értékeit követi, esetleg annak ellentmondón viselkedik és erre bátorítja a gyermeket is. Nincs és nem is lehet más megoldás, mint erről is beszélgetni a gyerekkel, őszintén beszélgetni.

A mai bejegyzésbe ennyi fért. Írd meg kérdésedet és a legjobb tudásom szerint igyekszem válaszolni rá!

Sok sikert kívánok az új családi rend kialakításához! Ha segítség kellene, csak kattints ide!