KÁVÉSZÜNET

Szubjektív válogatás, szubjektív írások. Válogass kedvedre! Gurulj lefelé, hogy mindent láss...

 Embertársaink – másképp (Ráth Éva írása)

"Ültem, és azon gondolkodtam, miért viszolygunk mi egészséges emberek, a mentálisan sérül emberektől. Nyilván van egy társadalom által elfogadottnak tekintett normális viselkedés, de alapvetően a saját környezetemben is vannak olyan emberek, akik nem rendelkeznek semmilyen mentális sérüléssel ugyan, viselkedésük mégis messze elüt az általam normálisnak tekintettől. Remélhetőleg érted kedves Olvasóm, mire gondolok" Elolvasom>>>

Retrográd: Ma nem emlékeztem rá…

 Valami egészen furcsa és kellemetlen érzés lett úrrá rajtam, amikor a minap nem ismertem fel a kliensem nevét a naptáramban. Pedig biztosan találkoztunk, hiszen ott voltam, ő is ott volt, ott voltunk mind a ketten. Vagy mégsem?

Ma találkoztam egy másik segítővel, ő is ott volt, megerősítette, nem hibáztam el, de én továbbra sem emlékszem! Nem emlékszem az alakjára a formájára, az arcára a kinézetére, a történetére. Mintha meg sem történt volna.

Még jó, hogy találkoztunk O.val! Lassan, mozaikonként idézte fel bennem a történetet. Az arcra még mindig nem emlékszem. Nem, hogy tisztán nem emlékszem, egyáltalán nem emlékszem erre a nőre!

Ahogy a történet körvonalazódik, valami „misztikus” kerít hatalmába.

A keret, a történet már megvan.

Íme egy család, két gyermekkel. A kamasz fiú az iskolában az ablakhoz lép és közli, kiugrik rajta. Ijedelem a pedagógusban és jelzés a gyermekjólét felé, segítsetek Ti!

Mi! Azonnali időpont a szülőnek. Találkozó. Ott vagyok, ő is ott van, de nem emlékszem másra, csak az egyetlen mondatára, mondattöredékére: „…de kést nem vitt magával!”

Ha a gyerek szalonnázni menne egy kirándulásra, semmi gondom nem lenne ezzel a mondatta. De amikor konfliktusmegoldásról beszélünk, a kés, és annak hangsúlyozása, hogy a gyerek NEM viszi magával, a bennem keletkezett „kiesett” élmény, a meg nem történtté tétel csodálatos indulatáttételes élménye egyre erősödik.

Itt óriási a baj.

Nem szoktam ilyet csinálni. Minden történet megragad bennem, tudok kapcsolódni. Most ez nem történt meg. Valami baj lehet – de kivel?!

Ki tagad itt és mit tagad?

Mire akar a fiú az iskola ablakában állva figyelmet irányítani?

Mit akarunk akár örökre kitörölni az emlékezetünkből? Mit akarunk kitörölni – vagy éppen már tudattalanul – mit töröltünk ki a múltunkból?

Titok lappang, súlyos titok.

Hurcolják. A fiú biztosan. A szülők is, lehet, nem is tudnak róla.

Súlyos családtörténet: üldöztetés, verés, igazság-álságosság…

A titok megöl! A fiú öngyilkos akart lenni?! Megtörténik?