2013. febr. 17.

Nem megy el a láthatásra. Mit tegyek?

Történt egyszer, hogy a negyvenes szülőpár életében a három gyermek mellett csak jöttek és jöttek a gondok. Előbb az építkezés, aztán a garázs, autó... A gyerekek tanultak, a szülők nagy egyetértésben nevelték őket. Idilli kép. Majd szépen, lassan, ki tudja, hogy honnan és hogyan, az édesapa kitekintett a hétköznapok szorításából, megjelent életében egy váratlan, de annál sodróbb szerelem.
Ha bizalom van, van minden!
Az egész családot hideg zuhanyként érte a hír. Előbb az édesanya kérdezett rá, hogy van-e harmadik, majd a gyerekek előtt is nyilvánvalóvá vált. Válás következett. Gyors gyermekelhelyezés az anyánál, az apa elköltözött a korábbi közös házból és megegyezés született, a gyermekekkel hetente, hétvégenként találkoznak.
Az anya - haragját, dühét, csalódottságát félretéve - minden találkozásra "felkészíteni" igyekszik a három kamasz gyermeket, de a 17 éves fiúcska és a 15, 12 éves lánykák nem akarnak menni. Akárhogy kérik is őket, akárhogy fenyegetik is esetenként, nem kívánják tartani a kapcsolatot az apjukkal, legalábbis nem kívánnak vele sehova se elmenni.

KÉRDÉS: Mit tehetnek a szülők?

Mielőtt a konkrétabb válaszokat keresnénk, fontos megemlíteni néhány alapvető, a helyzetből fakadó olyan jelenséget, mint a szülőkhöz való lojalitás, a düh és harag keltette vegyes érzések, a szorongás és bűntudat, ami gyakran minden családtagot terhelhet.

A lojalitásról...
A gyermek - gondozásra szoruló helyzeténél fogva - mindkét szülője irányába egyaránt elkötelezett. Mondhatjuk úgy, hogy szereti mindkettőt. Ha korábban kapcsolatuk jó volt, sok időt töltöttek együtt, sok közös és kellemes élményt szereztek, ez még erősebb. A gyermek mindkét szülőnek érzelmileg elkötelezett, akkor is, ha a szülők között a viszony megromlik és akkor is, ha haragot élnek meg. 

A düh, harag és csalódás...
Természetes és elemi érzelmek. A düh és a harag kezelése, kifejezése azonban igen széles skálán mozoghat. Dühöt a fentihez hasonló helyzetben szinte minden szereplő megélhet, ugyanígy csalódást, haragot is. 
Az apa csalódást élhetett meg a korábbi házasság romlása felett, az asszony ugyanígy a megcsalás okán, a gyermekek az addig inkább jól működőnek érzékelt  család széthullása, az apa "árulása" miatt. A szülők kisebb, vagy nagyobb csatározási során a legnehezebb dolga mindenképpen a gyerekeknek van. Balhé idején jónak lenni, nem bajt, problémát okozni, kiállni a másikért, adott esetben védelmezni az anyát nem egyszerű, miközben küzdeni kell a csalódással, amit amiatt éreznek, hogy az apjuk "valaki mást választott helyettük".

Lássuk, ebben a nehéz, érzelmekkel terhelt helyzetben hogyan sikerülhet egy új és élhető rendet teremteni?

Még a válás elhatározását követően a legjobb, ha a szülők őszintén és legjobb esetben közösen elmondják a gyerekeknek, hogy mi fog következni. Ki marad a régi lakásban? Ki kiért megy az iskolába, az edzésre? Mikor lehet találkozni az elköltöző családtaggal, hogyan lehet vele ezentúl tartani a kapcsolatot?
Adjunk teret a haragnak és a dühnek! Elfogadható formában érdemes lehet bátorítani  a gyermekeket, hogy elmondják véleményüket a kialakult helyzettel kapcsolatban, kifejezzék a dühüket. Ha lehet, ezeket ne tiszteletlenségnek könyveljük el magunkban, inkább gondoljunk bele a gyerekünk élethelyzetébe. Jó, ha ki tudjuk mondani: "Érthető a haragod, én is így lennék a helyedben!"
A legfontosabb, hogy a családból kilépő szülő  keresse folyamatosan, de nem erőszakosan a gyerekeit. Ha azok haragosak, lehet, hogy egy darabig kerülik a találkozásokat, látszólag elfordulnak a családból kilépő szülőféltől, a velük való kapcsolatkeresést azonban nem szabad feladni! Éreztetni kell velük, hogy az együttélés módja ugyan megváltozott, de továbbra is szeretik őket, érdeklődnek irántuk, segítik a hétköznapjaikat, ünneplik a jeles napokat. Ugye nem a gyerektől várjuk el, hogy "hálásan" keresse a szülőjét! Az életet nem ő kérte, ő kapta a szüleitől, akiknek felelőssége, hogy belőle milyen felnőtt válik.

Hogyan lehet vele kapcsolatot tartani, ha szinte nem is reagál?
Lehet üzenni neki egy-egy SMS-ben, közösségi oldal privát üzeneteiben, lehet lájkolni a fotóját, érdeklődni felőle a másik szülőféltől, az óvodájától, iskolájától, edzőjétől. A legjobb természetesen, ha mindez a másik szülőféllel egyeztetve zajlik, ő is tud róla.
Ha nehezen sikerül megbeszélni a láthatások Hogyan?-jait, a legjobb, ha szépen, lassan közelítve vesszük fel újra a gyerekkel a kapcsolatot. Ehhez idő, türelem és persze kitartás kell. Kitartás, ami bizonyosságot adhat a gyereknek, hogy valóban érdekli az elvált szülőt, valóban "megdolgozik" a bizalmáért és a közös időtöltésért. Főleg a kamaszok fogják "túráztatni" az elköltözött szülőt. Érdemes kitartani!

Megyek a gyámügyre!
OK! És akkor mi is fog történni?
A  különféle hatóságok bevonása mögött nagy elkeseredettség, esetleg - sajnálatos módon  -  a másik szülővel való packázás motivációja állhat. Gyakran támadja egyik fél a másikat azzal, hogy képtelen a gyermeket gondozni, vagy valamilyen formában fejlődését, növekedését veszélyezteti. Ezekben a kirívó, igen nehéz helyzetekben a hivatásos segítők, pl. családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat már rég segíteni igyekeznek a családot.
A legrosszabb, ha "hatósági nyomásra", önmagában a jog erejénél fogva igyekszik a szülő érvényesíteni a láthatást annak ellenére, hogy a gyerek ellenáll, nem akar vele menni.
Ami jogszerű, az jogszerű. A gyermekelhelyezés során a határozatban rögzített láthatási időpont jogszerűen érvényesíthető - a hideg ráció oldaláról. Ezzel együtt - nem kell hozzá ellennevelés sem! - az érzelmek és a valódi együttműködés a gyermek részéről nem csalható elő. Minél agresszívebb eszközökkel igyekszik a szülő láthatási jogát érvényesíteni, ha az a gyermek érzelmeivel szembe megy, ha annak bizalmát nem sikerül visszaszerezni, inkább elmérgesíti a kettejük közötti viszonyt. Helyette inkább a kitartó, finom közeledés ajánlott, ahol a szülővel szembeni negatív érzelmeknek is lehet helyük.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, csak szólj itt!


Fotó: http://photopin.com