2013. jan. 25.

Még csak 14, de már szexel!

Liza átlagos, "problémamentes" kamaszlány átlagos gondokkal. Van egy nővére és egy húga. Ő éppen 14. A hétvégén mesélte el anyukájának, hogy a fiúval, akivel már több, mint fél éve járnak, a múlt héten összebújtak. Túl van élete első IGAZI szexuális élményén, és nem bánja, csak most azt nem tudja, hogy hogyan tovább. A fiú 16 lesz nem sokára. Mindketten vágytak rá, mindketten akarták. Védekeztek. Azt mondja, az osztályban ez szinte természetes. Majd minden lánynak volt már szexuális kapcsolata, akár nem is egy. Ez náluk így normális. 

Anyja kérdése: Ez normális?! Most mi legyen? Tiltani? Engedni? Ez egy normális fiú. Kedves, udvarias, jól tanul, ahogy Liza is. De olyan fiatalok még. A kétségbeesés és a düh keveredik bennem. Mit csináljak?
A féltő támogatás többet segít, mint a szigorú tiltás (fotó:http://photopin.com/)

Gyors helyzetértékelés:
A fiatalok még valóban igen fiatalok, ha tetszik, Liza még igazán gyerek. Lehet vitázni arról, hogy a biológiai érés ma előreszalad, míg a lélektani érés meglehetősen megkésett a korábbi korokhoz képest. Ám minden történet egyedi, érdemes így tekinteni rá.
Nem titkolóznak kapcsolatukról, sőt, a kislány maga meséli el anyjának a történteket, úgy tűnik, a kamaszkor nehézségei mellett Liza bízik az anyjában, érzelmileg terhelhető a kapcsolatuk, ami azt jelenti, hogy Liza nem szorong attól túlságosan, hogy ha elmeséli intim történetét, az anyja - számára elviselhetetlen módon - "kiakad", elfordul tőle, indokolatlanul büntetni fogja.
A szülők ismerik Liza barátját, annak szüleit, összességében jó véleménnyel vannak a másik családról. 
Liza anyukája kétségbe esik a szexuális viszony hallatán. Noha lánya kapcsolata vagy fél éve tart már, nem számít arra, hogy a barátkozás, a járás egy komolyabb kapcsolati szintre lép és a testi kapcsolat nem lesz kizárható a fiatalok életéből.

A dilemmák: Tiltani, vagy nem tiltani?
Mire megyünk a tiltással? A kamaszkor sajátossága a szülők elvárásaival szembeni lázadás, a tiltások gyakori semmibe vétele, a gyakori hibás helyzetértékelések, a nehézkes, konfliktusos kapcsolat a szülővel. Így sikerül a fiatalnak önmagát, mint felnőttet egyre pontosabban meghatározni, így sikerül elkülönülni, felnőni, önmagáért mind inkább felelősséget vállalva felnőni. 
Esetünkben anya és lánya között - úgy tűnik - a bizalom működik, a kapcsolatuk elbírja a kamaszkorral járó érzelmi terheket. Ezt egy esetleges merev tiltással - amit lássuk be, meglehetősen nehéz lenne féléves együtt járást követően korrekt módon indokolni - nem éppen szerencsés kockáztatni. 
Sokkal inkább érdemes Lizával közösen megbeszélni a Hogyan tovább?-ot! Erre neki igénye is van. Érdemes lehet elmondani, hogy a szülő igen korainak tartja a rendszeres szexuális kapcsolatot, félti, ugyanakkor közösen gondolják végig, hogy a biztonságos nemi élet milyen módon alakítható ki Liza esetében. Ha kell, többször is kerüljön elő ez a téma, menjenek együtt nőgyógyászhoz, beszéljék át a nem kívánt terhesség kivédésének lehetőségét és persze a különféle nemi megbetegedések, fertőzések elleni védekezést is. Ha túl direktnek tűnne a helyzet, érdemes inkább az osztálytársak felől megközelíteni a témákat. Mit tudunk, ők hogy védekeznek? Mit mesélnek a saját kapcsolatukról? Mit gondolnak a szexualitásról és ezzel Liza milyen mértékben ért egyet, ő mit gondol, igaza van-e az osztálytársaknak.

+1 kérdés: Beszéljünk a fiúval és/vagy a szüleivel?
Tapintat, tapintat, tapintat!
Ha abból indulunk ki, hogy Liza barátját a család jóravaló, barátságos, őszinte és elfogadható fiúnak ismerte meg, kérdés, hogy mennyire bíznak abban, hogy a szexualitás kérdését is  komolyan veszi, elvárható felelősséggel viseltetik. Természetesen az óvatos tapogatózás, az őszinte szó sosem árthat. Egy megalapozott, bizalomra épülő kapcsolat még ezt a nagyon intim témát is el fogja viselni.

Miért lehet nehéz a szülőnek?
Részben, mert a szexualitás a felnőtt lét természetes velejárója és esetünkben egy tinilányról van szó. Nyilván, a féltés egyértelmű a helyzetben.

Eszembe jutott, hogy az sem mindegy, a szülő hogy áll a szexualitáshoz. Ő maga mit gondol róla? A szex természetes velejárója az életnek, vagy szükségszerűen elszenvedett dolog. Lehet beszélni róla? Mennyire vált tabutémává a családban, és mennyire lehet ezt a tabut feloldani?

Nem szabad elfelejtenünk, hogy sok szülőt gyermeke párkapcsolata, vagy aktív nemi élete emlékezteti az idő múlására, saját korának előre haladására, és arra, hogy a gyermek bizony már alig gyermek. Felnő, felnőtt és lehet, hogy rövidesen elhagyja a családi fészket. Ezzel sem egyszerű birkózni. 

Néhány segítő gondolat a végére
A szülő gondolja át, hogy is volt ő maga fiatalként a szexualitással? Milyen volt az első? Ki volt az első? Miért úgy alakult, ahogy? Mennyi segítséget és magyarázatot kapott ebben a szexualitás, vagy a párkapcsolatok témájában a családjától? Mit lett volna jó megkérdezni? Mire nem kapott választ? Mivel kellett megküzdenie fiatal felnőttként? Van, amivel a mai napig nehézségei vannak? 
Ha ezekre a kérdésekre őszintén mer magának válaszolni, közel kerülhet ahhoz, hogy lánya bontakozó szexualitásával kapcsolatos érzéseit, aggodalmait megértse. Sokat segíthet...

Ha nem boldogulnál, akkor inkább kérj segítséget!





2013. jan. 19.

Mond el a gyereknek, hogy halálos beteg az apja!

Sztori: A 13 éves kislány még nem tudja, de halálos beteg az apja. Hamarosan meghal. Az édesanyja úgy véli, a legjobb megoldás, ha nem mondja meg a kiskamasz lányának, milyen nehéz időszak előtt állnak. Majd, amikor bekövetkezik... A kislány egyre aggasztóbban viselkedik: iszik, és ilyenkor kiborul, zokog. Egyre dekoncentráltabb, egyre világosabban látszik, hogy nincs rendben vele valami. Anyja nem tudni, mennyit lát a kislány romló állapotából, most neki sem könnyű. 
Mit tehetnek a barátok? Mit tehet az iskola? Hogy érdemes kezelni az efféle nehéz helyzetet?

Meg fog halni? (photopin.com)
A tartósan beteg, fekvőbeteg, gyakran látványos rosszullétekkel küzdő beteg igen nagy erőfeszítést kíván a családtagoktól, különösen a gyerek számára fontos, hogy - koruknak megfelelően - tudják, éppen mi történik és vajon mi várható.

Eredeti történetünknél maradva a negyvenes évei elején járó anyuka helyébe képzelve magunkat, talán kicsit megbocsátható, hogy saját félelmei, aggodalmai és fájdalmai miatt nehezen birkózik a rossz hírrel: a fiatal férje, gyermeki apja halálos betegségben szenved, állapota egyre romlik, elkerülhetetlenül közeledik a vég. Talán még maga sem meri közel engedni azt a fájó érzést és azt a rettenetesen sok kétséget, amit a férje halála felvet. Nem csoda, ha a gyerekeinek - úgy gondolja - jót tesz, ha egyenlőre elhallgatja apjuk állapotát. 

Pedig tudjuk jól - a legnagyobb együttérzés mellett - hogy a jelenlegi fájdalom és az elkerülhetetlen családi veszteség ilyen formájú "figyelmen kívül hagyása" nem segíti elő sem a felkészülést a búcsúra, sem a felkészülést a gyászra. 

Mit érdemes tenni, ha kiderül a betegség ténye, végzetes volta?

Ami mindig a legfájóbb, de legigazabb út, ha a lehető leghamarabb kíméletesen, a gyerek teherbírásának megfelelően beszélünk a kialakult helyzetről és arról, hogy mi várható. 

Ijesztő lehet természetesen a gyerek reakciója, hiszen a szülő halála egy gyermek számára minden életkorban igen megrázó. Minél fiatalabb a gyermek, annál nehezebb lehet, annál fájóbb a közlés és a rossz hír elviselése is.

Fontos, hogy a szülő is felkészítse magát erre a beszélgetésre. Merje kimutatni a fájdalmát, akár a kétségeit - hiszen úgyis érzékeli azt a gyerek, kár titkolni, mert csak fokozza a szorongást, a bizonytalanságot. Természetes, hogy a fentihez hasonló helyzetben akár mindkét szülő fél és gyászol. Ezt finoman meg lehet osztani a gyermekkel, bátorítva őt is, hogy fejezze ki, mondja el érzéseit, félelmeit, vágyait, stb.
Az a jó, ha rendszeresen képesek a szülők - a beteg családtag is! - időt és energiát szánni a jelen helyzet átbeszélésére, a gyerekek esetleges kérdéseinek megválaszolására, a közös szomorkodásra, a következő időszak történéseinek átbeszélésére. 

A szülő haldoklásának időszaka sok félelmetes kérdést vethet fel. Az otthoni ápolás és az esetleges kórházba kerülést követően is fontos, hogy a gyerek - teherbírásának megfelelően - tarthasson kapcsolatot a beteg hozzátartozóval.  A gyermek számára mindig fontos, hogy - korának megfelelően - tuja, hogy mi történik körülötte aktuálisan. Ez csak őszinte beszélgetéssel működhet.
Nem szabad megijedni attól, ha a kisebb gyerekek érdeklődéssel közelítenek például a kórházi berendezésekhez. Válaszoljunk a kérdéseikre.
Ha inkább elhúzódik a gyerek és undorral, félelemmel reagál, érdemes oldani a félelmét, de nem erőltetni semmit, ami ellen hevesen tiltakozik.
Sok kamasz bezárkózhat egy ilyen fájdalom közelében. Nem kérdez, inkább figyel és olykor - kívülről úgy tűnik - nem is reagál, mindenkitől elzárkózik. Igyekezzünk ebben az esetben tiszteletben tartani az így kifejezett gyászukat, de keressük velük a kapcsolatot, a szülő ne zárkózzon el, mértékkel, de folyamatosan avassa be abba, hogy éppen mi történik a családban. 

Fontos és hosszabb távon kritikus pont a búcsú a szeretett személytől
Ahhoz, hogy tudjunk gyászolni, szembe kell néznünk a haláleset tényével. Ez minden életkorban különféle szorongásokat ébreszt bennünk.
A kisebb gyerekek számára fontos elmagyarázni, hogy külső körülmények, betegség okozza a szülő halálát és nem az ő rosszalkodása, csúnya viselkedése. Ebben óriási segítségre lehet maga  a beteg szülő is. A kicsik "mágikus világa" gyakran hozza magával azt az önvádat és későbbi bűntudatot, hogy alkalmi haragjuk, dühük eredménye az, hogy szülője megbetegedett és meg fog halni. Ezt mindenképpen oldani kell, pl. olyan kérdésekkel, hogy Szerinted...?, Te mit gondolsz erről? 

Nagyobbacskák esetében is fontos oldani az amúgy is létrejövő fájó szorongást, főleg, ha a megbetegedett szülővel a kamaszodó gyermeknek konfliktusos a kapcsolata, gyakran vitáztak, vagy éppen haragban is vannak egymással. Közös feladata a szülőknek, hogy ezt a konfliktusos viszonyt elfogadással, beszélgetéssel, az egymás iránti féltés, törődés és szeretet kifejezésével minél jobban feloldják. El lehet mondani, hogy attól, hogy valamiben nem értünk egyet, más a meglátásunk, máshogy gondolkodunk, még szeretjük és tiszteletben tartjuk egymást. Ez óriási feloldó erővel bírhat a gyermek és a szülők irányába egyaránt. 

Esetünkben az anya titkolózása, saját rossz állapota, szorongásai nem szavakon keresztül ugyan, de üzennek a kiskamasznak: Nagy a baj! Az viszont, hogy nem megbeszélhető, hogy mi a baj, mi fog történni, csak tovább fokozza a belső bizonytalanságot, ami pedig arra késztetheti a gyermeket, hogy keresse magában is a hibát, keresse, mit tett, hogy ez a helyzet kialakult. Az alkohol nagyon gyakran a felnőtt világhoz fűző - nem éppen hasznos - kapoccsá lehet, ami ráadásul felszabadítja az óriási feszültséget, oldja a szorongást és átmenetileg kiürítheti a fájdalmat is. Veszélyes dolog. 

Mit tehetnek a barátok, tanárok?
Az anya barátai - vagy a gyermek osztályfőnöke - talán nem baj, ha megkockáztatják, hogy akár megharagudjon rájuk, de őszintén biztassák, mondja el az igazságot a lányának. Beszélgessenek sokat, legyenek lélekben mellette, biztassák saját fájdalmának, félelmének, nehézségeinek kifejezésére. Ezzel egyébként mintát is adhatnak neki arra, hogy ő a saját gyere felé milyen formában közelítsen.

1000 kérdés maradt még természetesen megválaszolatlanul. Minden családi történet egyedi és éppen ezért mindent megoldó sablonok nem léteznek. Ha kérdeznél, tedd meg itt egy bejegyzésben, vagy keress ezeken az elérhetőségeken.