Mikor beszéljek szexről a gyerekkel?

A címbeli kérdésre igen egyszerű választ lehet adni: Beszélgess vele mindig. Azonnal. Most!

A szexualitásról a kamaszokkal beszélgetni kell!

Elcsodálkoztál? Nem mondtam, hogy egyszerű...

Most mondom, hogy nem olyan bonyolult, mint hinnéd. Talán túl vagyunk azon az időszakon, amikor komoly arccal, nagy rákészüléssel, sok-sok parával fog hozzá anya vagy apa a konyhaasztal mellett a komoly beszélgetésnek. Ki-ki beszél állatokról, emberekről, konkrétumokról, vagy inkább zavarában annyit mond, "Ha elég nagy leszel, úgyis rájössz."

Emlékezz kicsit: Nálatok hogy is volt a "felvilágosítás"? Volt konkrét időpont, amikor elérkezett az IDŐ és a szülő szólított, vagy inkább folyamatos téma volt a kapcsolatok alakulása vele együtt a szexualitás?

"Agyonszexualizált" világban élünk.

A szexualizált szenny önlik ránk a környezetünkből, a televízióból, a plakátokról az utcán, hétköznapi szóhasználatból...

Kutatások szerint egy 11 éves gyermek általában leckeírás idején, az interneten böngészve találkozik először  nem a szexualitással, a pornóval!!! Bizonyos gyakran keresett szavakra "ügyes szakértők" úgy állítják be a nem kívánt tartalmaikat, hogy azok könnyedén a gyerek szeme elé tárulnak.

Ez megelőzni sem könnyű, de kikerülni egyenesen lehetetlen.

Akkor mit lehet kezdeni?

Ideális esetben Te magad, szülőként a szexualitást, sőt! Inkább a szülők közötti intim érintkezéseket természetesnek és az élet velejárójának tekinted. (Ha nem így lenne, fontold meg a segítségkérést!) Ennek alapján, ha a gyerek "rajta kap" benneteket, a zavar gyorsan oszlik, lehet beszélni arról, hogy a gyerek szerint ő mit is látott. Az ilyenkor előforduló esetleges negatív fantáziákat - anyát apa bántja - finoman lehet korrigálni.

A gyerkőc szexuális érdeklődését - az érdeklődés szintjén - javasolt kielégíteni. Ez pontosan annyit tesz, hogy ha ő egy csókolózó párt látva rákérdez, hogy mit csinálnak, stb. talán érdemes egy visszakérdéssel megválaszolni: "Szerinted?" "És az milyen?" Vigyorgás...

Pont annyit mondj, amennyit a gyerek kérdez. A kérdésénél nem érdemes mélyebbre menni, mert arra még nem feltétlenül érett. 

Ha oda nem illő, pornográf tartalommal találkozik a gyerek, fontos, hogy meg tudd beszélni vele azt, amit látott. Fontos számára kihangsúlyozni, hogy amit látott az nem feltétlenül a tiszteleten alapuló és elfogadható intimitás két felnőtt között. Lehet beszélni a saját tapasztalatokról, egyáltalán beszélgetni arról, hogy ki és mit látott, hallott, esetleg tapasztalt. A tiltás, a büntetés, a megalázás semmit sem ér, csak óriási gátlást épít a témával kapcsolatosan a gyerekbe, esetleg szorongásokat alakíthat ki, ami a szexualitáshoz kapcsolódik majd felnőtt korában. De vigyázat! A korai részletezés, a túlzás éppen olyan kellemetlen felnőttkori mellékhatásokkal járhat!

Az intimitás természetessége, a látott, hallott tartalmak átbeszélhetősége biztonságot ad a gyereknek még ebben az izgalmas témában is.

Kiskamaszként tovább bonyolódik a dolog. Itt már akár a nem kívánt terhesség és a különféle betegségek előfordulásáról is szót kell ejteni. Ebben segít a védőnő - remélhetőleg - aki bizalmas légkörben korrekt előadást tart tanóra keretében a fiataloknak. Elméletben már tudhatnak is valamit. Erre is lehet alapozni, jó kezdő gondolat a téma kapcsán.

Fontos persze, hogy kislányok esetén  a nőgyógyász meglátogatása történjen meg bizalommal teli, szorongásokat oldani képes hangulatban. Ez nehezen fog menni, ha Neked magadnak is nagyon negatív a vizsgálatokhoz való hozzáállásod, esetleg magad sem veszed komolyan a szűréseket.

Így, a bejegyzés végére, de egyáltalán nem utolsó sorban fontos a testtel való tudatos bánás kialakítása. Egyáltalán a gyermek saját testének önmaga általi megismerése, felfedezése, működésének megértése. Erre persze csakis meleg, elfogadó és szeretetteljes légkörben van lehetőség...

Fotó:photopin.com

Kötelező a tornaóra. Nem merül ki nagyon a gyerek?

A kötelező tesi élvezetes is lehet

A magam részéről üdvözlöm azt a jogszabályváltozást, ami kötelezővé teszi - igaz, csak felmenő rendszerben - a heti öt testnevelés órát. 

Nem kérdés, hogy a test és a lélek egészsége egymással kéz a kézben jár.

Aggódó szülők kérdezik, hogy ennyi tesi mellett, nem lehetséges-e, hogy nagyon kimerül a gyerek és már nem lesz energiája a tanulásra?

Az idegrendszer, az izomrendszer megfelelő fejlődéséhez nélkülözhetetlen a mozgás. Megfigyelések igazolták, hogy azok a csecsemők, akik mozgás szempontjából is korlátozva vannak, gyakrabban és nagyobb arányban maradnak le a társaikhoz képest, teljesítményük kortársaikhoz képest gyengébb lesz.

Ma már az sem kérdés, hogy egy születés körül szerzett sérülésekkel küzdő gyermek fejlesztése bizonyos mozgásformákat alkalmazó, speciális terápia nélkül ritkán elképzelhető. 

A mozgás képessége a jó minőségű élet meghatározó eleme.

Megfelelő táplálás mellett a gyermek testi fejlődése a rendszeres testmozgás segítségével biztosítható.  Ezzel párhuzamosan a lelki fejlődés és a lélektani teherbíró képesség fejlődését is ki kell emelni.

Azok a gyerekek, akik rendszeresen sportolnak - a teljesség igénye nélkül - a következő személyiségvonásokban erősödnek:

1. Jobb időbeosztást tanulnak; megtanulják szervezni és tervezni az idejüket. Pontosan, jobban beosztják azt.
2. Az edző és az edzőtársak személyén keresztül megtanulnak jobban alkalmazkodni a környezetük szabályaihoz, megtanulnak a saját érdeküket képviselve alkudni, kölcsönösen előnyös kompromisszumokat kötni.
3. Mind az egyéni, mind a csapatjátékok során a szülőkkel, az edzővel, a csapattársakkal folyamatosan kommunikálni szükséges. Kétségtelen, hogy a gyermek kommunikációs készségei ezt sem ússzák meg fejlődés nélkül.
4. A sport - akár a testnevelés óra is - segíti a gyermeket, hogy önmaga képességeit reálisabban tanulja meg értékelni, felmérni. Lehetőséget kap arra, hogy megtapasztalja, adott esetben mit jelent egy adott rangsorban, adott pozíciót elfoglalni.
5. Küzdeni is megtanít a mozgás. A kitartást igénylő feladatok a saját belső erőforrások mozgósítására sarkallják a gyereket, emelve az önbecsülését.
6. A versenyek és versenyhelyzetek szintén lehetőséget adnak arra, hogy a gyermek reálisan felmérje lehetőségei és korlátait, reális énképet kialakítva önmagáról.
7. A  rendszeres csapatjátékok hozadéka az a sok-sok közös élmény, ami színesíti a gyerekkort, amire örömmel érdemes visszaemlékezni, ami témát ad az unalom ellen a hétköznapokban. 
8. A sport a közösséghez tartozás élményét is megadhatja. Ez serdülő korban, megfelelő értékeket közvetítve elengedhetetlen védőfaktor a kamaszkori deviáns viselkedések kialakulásával szemben.
9. A versenyhelyzetek megtanítják a gyermeket a győzelem és a kudarc megfelelő elviselésére. Ha tetszik, rutint tudnak szerezni a későbbi életükre.
10. Szabályok betartásának és betartatásának képessége mélyül, rögzül.

Most ezek jutottak eszembe + egy ráadás a kiváló Mérő László professzortól:

"Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie - de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára."

Bebizonyítom, hogy alkalmatlan vagy szülőnek!

A szülők válnak, a gyerek szenved. A szülők is szenvednek.

A legjobb helyzet az, amikor a  két szülő őszintén, vállalva, hogy a kapcsolat tovább nem folytatható, csendben rendezi a gyermek helyzetét, rendezik az anyagiakat és végül valami új rendet kialakítva, egymást tisztelve élik tovább az életüket.

Biztosítják a gyereket afelől, hogy mindketten szeretik, a láthatások alkalmával pontosan érkeznek érte, érdeklődnek iránta, nyomon követik a növekedését, közös és tartalmas programokat szerveznek vele együtt, élményeket szereznek, szóval szeretik.

Sokkal nehezebb helyzet, amikor a gyerek a másikkal szembeni "bosszú" eszközévé válik. 18 éves kor alatt a gyermekelhelyezés komoly kérdés a válófélben lévő párok többségénél. Ha már mással nem megy, akkor a legféltettebb kincs, a gyerek birtoklásával szeretnék "leigázni"  a másik felet és olykor nem riadnak vissza attól sem, hogy megkérdőjelezzék annak apai vagy anyai alkalmasságát. 

Igen, vannak olyan helyzetek - például súlyos bántalmazás, szexuális zaklatás, súlyos fizikai és/vagy lelki elhanyagolás - amikor a szülői alkalmasság ténylegesen megkérdőjelezhető. Ezt azonban bizonyítani rendkívül nehézkes lehet. Jönnek a rég elfelejtett sztorik, jönnek a tanúk, akik igazolják az alkalmasságot, vagy éppen a vélelmezett alkalmatlanságot. 

Előfordul azonban, hogy egyik vagy másik fél szakértői vizsgálatot "provokál".

Igazi, komoly játszma zajlik a szülők között. A játszmák sajátossága pedig, hogy van egy nyertes és van egy vesztes. Ezek azok a pillanatok, amikor kizárólag a másik fölött aratott - gyakran pusztán lélektani - győzelem megélése a cél, még akkor is, ha ezt soha sem vállalja fel az érintett. A győzelmet ebben az esetben nevezhetjük természetesen bosszúnak is.

 A szülők efféle játszmájában a legnagyobb vesztes mindenképpen a gyerek, aki nem érti, miért cipelik a "megmondós dokihoz". Minél kisebb, annál inkább erősödik benne a bűntudat; vele van a baj, anya és apa miatta nem tud már együtt élni, ő rossz, ő nem elfogadható, és erről most már hivatalos és nagyon komoly írás; s z a k v é l e m é n y  is készült.

Anya ideges. Apa is ideges. Mindkettőt szeretem, melyiket válasszam? 

A szülők esetenként feltétlen lojalitást - az ő irányukba történő kizárólagos elköteleződést  - várnak a gyerektől. Azt várják, hogy az addig közös családi fészekből most kiválassza a jobban szeretettet,  döntsön a jobb szülőségről és igazolja azt viselkedésével a szakértő előtt.

Ez vajon milyen érzés lehet?! Én azt gondolom, ebben az esetben a gyerek belül szakad szét! 

Mit lehet ilyenkor tenni? Hogy élheti túl ezeket a helyzeteket egy gyerek?  

Például úgy, hogy bezárkózik. Mélyen belül inkább saját világába mélyed, egyedül küzd a lelkiismeretével, a szorongásaival. Esetleg igyekszik javítani a helyzeten, igyekszik erőn felül kedvére tenni egyik, vagy a másik szülőnek.

Ami biztos, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy a fegyverként használt szakértőzésnek van-e akkora hozadéka, amekkora árat fizet érte a gyerek - és adott esetben a szülő?!

Hogy mégis kicsit jobb hangulatban zárjam ezt a bejegyzést, elárulom, hogy az első indulatból a másik fél szülői alkalmasságát megkérdőjelező és tőlem tanácsot kérő anyukák és apukák többsége egy rövid beszélgetést követően megérti, hogy miért érdemes kihagyni a gyereket a szülői csatározásokból és nem kér feleslegesen szakértői vizsgálatot...

Az "agyonszakértőzött gyerek"

forrás: photopin

Most nem egy konkrét történetet szeretnék elmesélni, inkább arról írok,  hogyan lehet megelőzni az  "agyonszakértett gyerek-szindrómát"

 Nem tudok jobb kifejezést erre a jelenségre!

A fogalom körülbelül ezt takarja: adott egy gyerek, aki már a bölcsiben is az "Anyuka! Valami nem stimmel vele! Tessék elvinni ide meg ide!" kategóriába kerül. A szülő ijedten viszi azonnal a szakértőhöz, aki - legjobb tudása szerint kezd vele valamit - hiába. Az óvodában - a bölcsis kollégák tapasztalatait figyelembe véve - árgus szemekkel figyelik a gyereket, aki már most a "Valami nem fog stimmelni vele!" kategóriában indítja ovis karrierjét. És tényleg! Valami történik és ez a valami igazolja, hogy baj van a gyerekkel. Irány a szakértő segítő. A szülő most már biztos abban, hogy az ő gyereke nem átlagos. Jön a dac, vagy éppen a szégyen és a szakértőjárás kálváriája. Újabb és újabb "gógus", "lógus" szakértők jönnek a gyerek életébe, de csak nem akar jobb lenni a helyzet, pedig már iskolás. Szakértőhöz be, szakértőtől ki, sajátos nevelési igény?! 

A szülő értetlenül áll a helyzet előtt, nekik senki és semmi nem segít. De keres és kutat. Valahogy csak meg lehet javítani ezt a gyereket!

Iskolakezdés tájékán szülők tömegének szorul görcsbe a gyomra, mert előre rettegnek attól, hogy az óvónéni, a tanító néni, vagy éppen később az osztályfőnök, a nyelvtanár stb. mikor szól ismét, hogy a gyerekkel valami nem stimmel, valamilyen szakértőhöz el kellene vinni.

Nagyon nehéz az efféle keresztutat bejárt gyerekeknek és szüleiknek.

Azt tapasztalom, hogy azok a szülők érzik a leginkább kétségbeejtőnek a helyzetüket, akik a gyereket - minden szakértő szavára hallgatva - szorgosan viszik a javító órákra iskolai, intézményi keretek között éppen úgy, ahogy magánúton. A gyerekkel történik valami az ajtó mögött, de a szülő nem lát ebből szinte semmit, vagy éppen nem érti, hogy a szakszavak mögött mi van.

Ennek a keresztútnak az ára:

pénz

idő

csökkenő önbecsülés

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor tényleg szükség van szakértői segítségre! Erről azonban fontos, hogy a szülő maga is meggyőződjön, sőt! A szülőket hasonló helyzetekben ugyanúgy segíteni, adott esetekben információkkal, tanácsokkal, "házi" segítséget nyújtó praktikákkal el kell látni.

De mit tehet a szülő?

 

    A szülő bátran kérdezzen és érdeklődjön! Próbálja megérteni, hogy mi is a probléma, ne elégedjen meg a "hiperaktív a gyerek", "figyelemzavaros a gyerek", "magatartás zavaros a gyerek" és hasonló címkékkel! Kérdezzen rá konkrétan: Mit csinál a gyerekem? Akkor legyen elégedett, ha a problémát szinte filmszerűen leírják számára. Így biztosan érti, mi a baj.

 

   A szakértőtől kérjen a saját maga számára is időpontot! Beszéljék át, hogy pontosan milyen folyamatban van szükség a segítségadásra, előre láthatóan hány alkalommal szükséges találkozni a szakértővel, és azt is, hogy mi fog történni az egyes találkozások idején!

 

   A szülő a szakértővel együtt beszélje át, hogy mi a találkozások pontos célja és azt is, hogy mikor lesznek elégedettek az eredménnyel! A közös cél pontossá teszi, hogy miért is dolgoznak. A legjobb, ha a problémás viselkedéshez hasonlóan azt is "filmszerűen" előre vetítik, hogy milyen a kívánt - és reálisan elérhető - viselkedésforma a gyerek esetében.

 

   Kérjünk tanácsot arra vonatkozóan a szakértőtől, hogy otthon, illetve kritikus helyzetekben mi a célszerű viselkedési mód a szülők részéről! A gyermek érdekében a szülő és a szakértő közösen kell, hogy dolgozzanak. Az az igazi segítség, ha a szülői viselkedés segíti és támogatja a szakértő beavatkozásait és viszont. Ez a kölcsönösség segít a kívánt korrekciók eléréséhez.

Sikeres együttműködést kívánok a szakértőkkel!