Erőszak ellen az önismerettel és a közösség erejével

Gyerekcsoportba készülök, felsős osztályoknál tartok foglalkozást az erőszak egyik aspektusáról, arról, hogy a közösség, az osztály, a barátok, hogyan állhatnak ki azért, hogy segíthetnek a bajba jutottnak.

Ez egy kicsit eltérő szemlélet attól, amit eddig - inkább - megszokhattunk.



megfelelő önismeret és önbecsülés nélkül nem megy





Gyakran esik szó arról, hogy egy-egy gyerek agresszív, bántalmazza, megfenyegeti a társait, nem kezelhető, kell VELE tenni valamit. Őt kell segíteni, terápiába vonni, támogatni, családját segíteni, hogy ez a kritikus viselkedése a lehető leggyorsabban és a lehető legjobb irányba mozduljon el. Jogos igény és persze nem kis kihívás. Az esetleges kriminalizálódásra pedig ki sem tértem.

Most azonban inkább a gyerekközösség zaklatásának, bántásnak kitett tagjairól szeretnék szólni, méghozzá abban az állapotukban, amikor MÉG NEM VÁLTAK ÁLDOZATTÁ, de a gyerekek, kamaszok közötti piszkálódások, fizikai, verbáli és egyéb irányú zaklatások a közösségen belül már elindulhatnak.

Olyan jó lenne, ha a gyerekek meg tudnák védeni ÖNmagukat!
Olyan jó lenne, ha megtanulnának NEM-et mondani!
Olyan jó lenne, ha tudnának HELYESEN segítséget kérni!
Olyan jó lenne, ha kiállnának a TÁRSUK MELLETT is!
Olyan jó lenne, ha erre valaki MEGTANÍTANÁ őket!

Vágyak szintjén eljutunk az önmaguk megvédésétől addig, hogy a közösség is védje meg a bajba jutott tagját, legyen irányába lojális és fogjon össze a védelmezésben a kirekesztéssel, kiközösítéssel és bántalmazással szemben.

A nagy kérdés ismét: HOGYAN?

Mindenképpen az önmagunk megvédését kell legelőbb megtanulnunk. Ez sem megy persze csak úgy, mert az tudja megvédeni magát, aki ELÉG ÉRTÉKESNEK ÉLI MEG ÖNMAGÁT, az önértékelése nagyjából ahelyén van, megbecsüli magát, elfogadja, szereti magát.

Akkor ugye, kezdhetjük máris egy adag önismereti munkával. Ha szerencsénk van, ezt "elintézi" az egészséges, egymás iránt megbecsüléssel, elfogadással és reális követelmények támasztásával viszonyuló családi nevelés és megtámogatja az iskolai, hasonlóan pozitív, légkör.

A probléma akkor igazán nagy, ha a szülők - kislányok esetén az anyukák, kisfiúk esetén a mintaként követhető apukák - maguk sem értékelik megfelelően önmagukat, ők maguk is inkább elszenvedői az életük eseményeinek, a legritkább esetben sem állnak ki magukért, inkább elkerülik a nehéz helyzeteket, mint hogy aktívan igyekeznének azt megoldani. Sőt! Akkor még nagyobb a baj, ha esetenként észre sem veszik, hogy megalázó helyzetbe kerülnek, vagy éppen, ők maguk hozzák megalázó helyzetbe a gyerekeiket, családtagjaikat.

Hát, innen kell indulni, valahonnan az elejétől:

reális énkép => megfelelő önbecsülés és önértékelés => a közösség értékes tagjává válás => a közösségben a pozitív emberi értékek elsajátítása, vállalása és képviselete => felelősségvállalás önmagamért => felelősségvállalás a másikért => lehetőség, hogy a közösség aktív tagjaként, a többiekben is megbízva, közösen lépjünk fel az értékrombolókkal, a másiknak akarattal kárt okozókkal szemben

Ugye, ez nem egy egyszeri, nem éppen rövidtávú projekt...

Nagyon jó, hogy vannak iskolák, ahol ez az irány természetes igény, és tesznek is a gyermekközösség fejlődéséért...