Már szóba se áll velem

Az anyuka meséli:

"A 10 éves fiammal nem lehet beszélgetni. Semmit sem hajlandó elmondani nekem. Hazajön, bemegy a szobájába, teszi a dolgát. Azt sem tudom, milyen jegyei vannak. Igaz, kitűnő tanuló, már egyedül jár iskolába is. Azt sem igényli, hogy a fürdésnél, öltözésnél segítsek neki. Nem értem, mi történik. Igazából nincs semmi baj, de ez olyan furcsa nekem."

Úgy tűnik, az anya és fia kapcsolata lassan átalakul. A fiúcska már egyre kevésbé igényli a szoros szülői gondoskodást, egyre inkább kezdi a "saját útját járni".
Bár még csak tíz éves, mégis önállósodik. Ugye, ennek örülni kell!? Jó tanuló. Ennek is örülni kell.

Nem beszélget, nem mesél.
Amint haza ér a suliból és első kérdésed, hogy "Na, mi volt az iskolában?" ugye, emlékszel még a klasszikus saját válaszodra: "Semmi!"
Kedves Szülő, gondolj csak bele: Egész nap ott van a suliban. Egész álló nap a társai, tanárai, a menza és az iskolaszag veszik körül. Ugye, a jóból is megárt a sok!
Várj egy kicsit! Hagyd élni, létezni, lenni otthon. Mesélj kicsit Te magad is a napodról és meglátod, a gyerkőc is mesélni kezd. Persze, ilyenkor vannak "muszájkörök", olyan kérdések, melyeket egyszerűen nem lehet kihagyni.




forrás:fhairsyle



Nem igényli a segítséget a fürdésnél, öltözködésnél.

Szerintem ez jóóó! Nagyon jó! Ahogy növekszik, úgy alakul ki a privát tér, az intim tér iránti igénye és persze jön a társadalomban elfogadott szemérmesség is.

Lehet, hogy lassacskán kezd kamaszodni. Adjuk meg neki a lehetőséget az önálló szárnypróbálgatásokra. Nem kérdés, a finom iránymutatásnak mindig van helye.

Ezen a ponton azonban van egy GONOSZ KÉRDÉSEM: Vajon mennyire az anyai szív igénye még a gondoskodás?

Arra gondolok, hogy bizony ahogy a gyermek kezd egyre önállóbb lenni az élet különféle területein, úgy egyre többször kerül a szülő szembe azzal a helyzettel, hogy neki is engednie kell a gyereket önállónak lenni. Engedni, elengedni. Ez egyáltalán nem könnyű. A kiskamaszkor kezdetén mégis figyelni kell szülői önmagadra is. Vajon a gondoskodás most kinek az igénye? A gyermekedé-e, vagy éppen Tiéd?

Baj nincs, csak a helyzet furcsa. Mitől?

Talán éppen attól, amit az előző fejezetben leírtam. A szülői szívedben még egy kicsi, nagyon is gondoskodásra szoruló gyermek képe van, közben pedig haladt az idő, elszállt az idő. Itt vagytok, itt a tíz éves, vagy éppen már tizenéves kiskamasz és neki már mások az igényei. Alkalmazkodnod kell hozzá, hogy érett, önálló felnőttet nevelj belőle.

Ja, hogy ez nem könnyű? Nem az. Mégis szükség van rá, hogy Te magad is kicsit átértékeld a kettőtök viszonyát, a Te helyedet, szerepedet az ő életében.



Lehetséges, hogy most már a direkt irányítás helyett az ő igényeit még inkább előtérbe helyező, támogató kísérés és figyelem kerül előtérbe. Pont úgy, mint amikor járni tanult. Most "élni tanul". Kicsit máshogy van szüksége Rád.